Egy kis történelem
A kontaktlencse története a XIX. századra nyúlik vissza. 1888-ban született meg az első, a szemgolyó teljes felszínét borító kontaktüveg – mint neve is mutatja – üvegből. Ez csak kivételes esetben és meglehetősen rövid ideig volt használható.
Jelentős áttörést hozott, amikor 1959-ben Győrffy István professzor (a Mária utcai szemklinika akkori igazgatója) a világon elsőként egy speciális műanyagból a szem ínhártyáját – inas burkát – szabadon hagyó, csak a szaruhártyára illeszkedő kontaktkagylót készített, amely már napi 8-10 órán át is viselhető volt.
A XX. század második felében, az úgynevezett lágy kontaktlencsék kifejlesztése vezetett a kontaktlencse-viselők táborának jelentős növekedéséhez. Ezek a – szemre simuló, vékony, kényelmes, gyakorlatilag láthatatlan – lencsék csaknem egész napos használatra alkalmasak.
Választékuk a lencseviselők igényeinek megfelelően bővül, ezek már hosszú távon is biztonságosan viselhetők
1636-ban René Descartes írt arról az ötletéről, hogy üvegből lencsét készítsenek, és azt közvetlenül a szemre helyezzék. Adolf Eugen Fick és August Müller elméleti meggondolásai után a 19. század végén nem sokkal később elkészültek az első kontaktlencsék üvegből. 23 mm-es átmérőjükkel nagyon kényelmetlenek voltak.
1939-től akrilüveget használtak, és a lencsék átmérője 10 mm-re csökkent. A hordási idő tíz-tizenkét órára nőtt, de a lencsék még mindig nem szellőztek. A kemény kontaktlencsét Doktor professzor Győrffy István és Heinrich Wöhlk, a lágy hidrogéllencsét Otto Wichterle találta fel
1963-ban Doktor Győrffy professzor készítette az első, általa kontaktkagylónak nevezett kemény kontaktlencséket műanyagból. Ugyanebben az időben Heinrich Wöhlk is készített műanyag lencséket. 1976-ban jelentek meg az első formatartó, szellőző kontaktlencsék. A műanyagok fejlődése miatt a mai kemény kontaktlencsék hajlékonyabbak, és kétszer-háromszor jobban szellőznek, mint a lágy kontaktlencsék. Átmérőjük 8-10 mm. Mozgékonyan úsznak a könnyfilmen. Ezzel csökken a szem károsodásának kockázata, mivel a szem jobban el van látva oxigénnel és tápanyagokkal. A tápanyagszállítás ugyanis rendszerint a lencse anyagán keresztül történik. A mérési módszereknek, a lencsék intelligens formatervezésének és az anyag minőségének fejlődésének köszönhetően a lencsék kényelmesebbekké váltak.
A lencse öregedése közben elveszti alakját, és károsíthatja a szaruhártyát; ezért nem ajánlott a lencsét a megadott időnél tovább hordani.
Az okos lencsék nem a látást javítják: az ember egészségi állapotát mutatják meg.
A vércukorszintet kimutató kontaklencse Babak Parviz washingtoni kutató találmánya, aki már 2008 óta kísérletezik egy LED-es kijelzővel összekötött prototípus megalkotásán. Most ez sikerült neki.
A glükóz szintje a könnyben is mérhető. Ezzel kiválthatná a cukorbetegeknél az ujjból vett mintával a vércukorszint megmérést. Parviz kontaktlencséje képes információkat küldeni egy vezeték nélküli készülékbe, melyet a páciens visel, ebből tudja meg hogyan tegye pontosítsa a diétáját és a gyógyszerek bevételét.
Egy másik okos kontaktlencse, a tavaly szeptemberben bemutatott Svájci Technológiai Intézetben kifejlesztett Sensimed figyelhetővé teszi a glaukóma azaz a láthatatlan zöldhályog változását. A zöldhályogot a szem belsejének nyomásemelkedése váltja ki. A Sensimed készülék a szaruhártya görbületét méri, s ez továbbítja a szeméről szóló adatokat a betegeknél tartott hordozható készülékbe. A Sensimed áramkörei a lencse szélén futnak, így viselője tekintetének különös íriszt kölcsönöz.
A zöldhályogot figyelő intelligens lencséket úgy tervezték, hogy egy nap 24 órán át keresztül viselhetőek, eldobhatóak, s évente csak pár alkalommal kell feltenni. Anyaguk polietilén-tereflatát, mely pontosan illeszkedik a szemre.
A jövőben a mérnökök azon dolgoznak hogyan lehetne az áramköröket a valódi szem íriszéhez hasonlóvá tenni, hogy ne tűnjön kí viselőjük az átlagemberek közül.